A mai naptól várja ismét a látogatókat a Fővárosi Állat- és Növénykert lepkebemutatója. A Pálmaház szomszédságában található Lepkekertet az idei szezonra kissé átalakították, a lepkék férőhelye tágasabb és változatosabb lett. A Lepkekert mostantól az egész nyári szezonban látogatható, emellett a hétvégén több más programot is szervez az Állatkert. Most szombaton a Növények Napja rendezvényei kínálnak tartalmas szabadidő-eltöltési lehetőséget, vasárnap pedig „pót-gyermeknap” várja a látogatókat.
A Budapesti Állatkert első lepkekertje 2000-ben létesült a kert egy ma már más célokra használt részén. A jelenlegi helyén 2002-ben alakították ki a Lepkekertet, és azóta minden nyáron megnyitotta kapuit a közönség előtt. Az idei évben a Lepkekert építményét kissé átalakították, amelynek eredményeként a lepkék férőhelye is tágasabb lett az immár 260 m2 alapterületű létesítményben.
A Lepkekert 1200 m3-nyi légterében jelenleg 44 különböző lepkefaj mintegy 700 egyede kínál ízelítőt a trópusi lepkék változatosságából. A bemutatott lepkefajok Közép-Amerikában, Afrikában, illetve Délkelet-Ázsiában honosak. A lepkéket természetesen nem a vadonban fogták be, hiszen az induló állomány valamennyi faj esetében olyan lepkefarmokról került az Állatkertbe, ahol természetes körülmények között tenyésztik ezeket az állatokat. A lepkék báb állapotban érkeztek Budapestre, és a már látható kifejlett állatok mindegyike az Állatkertben kelt ki.
A Lepkekert kialakítása lehetővé teszi, hogy a látogatók közvetlenül a lepkék között sétálhassanak. Emellett – kis szerencsével – a lepkék kikelését is meg lehet figyelni. A Lepkekertben elhelyezett üvegfalú bábszekrényben ugyanis minden alkalommal több tucat báb függ, amelyekből rendszeresen kelnek ki a lepkeimágók. A frissen kikelt lepkék a közönség szeme láttára pumpálják fel és szárítják meg szárnyukat, a gondozók pedig időről időre kinyitják a szekrény ajtaját, hogy a frissen kikelt lepkék kirepülve csatlakozhassanak a már a Lepkekert légterében repdeső társaikhoz.
A Pálmaház szomszédságában található létesítmény minden nap 10 órakor nyit, és az Állatkert zárása előtt egy órával zárja be kapuit. Rossz időjárás, hideg, esős idő esetén viszont előfordulhat, hogy a látogató a Lepkekertet zárva találja.
***
Mindent a szemnek…!
Mindenki tudja, hogy a lepkék törékenyek! Ez igaz a Lepkekert lakóira is. Ezért az Állatkert arra kéri látogatóit, hogy mindenki csak a szemével gyönyörködjön a lepkékben, kézzel ne érintse őket. Erre szükség esetén a Lepkekertben állandó szolgálatban lévő terület-felügyelők is figyelmeztetik a közönséget.
***
A magyar akácméz ízlik a trópusi lepkéknek A lepkék egyedfejlődésének különböző szakaszaira különböző táplálkozás jellemző. A lárvaállapotú lepkék, amelyeket hernyónak nevezünk, levelekkel táplálkoznak, hiszen hernyókorban a testet felépítő tápanyagok a legfontosabbak az állat szervezete számára. A Lepkekertben látható fajok között akadnak olyanok, melyeknek hernyói golgotavirág-félék, banánnövények leveleivel, illetve csalánlevéllel táplálkoznak. A kifejlett lepkék teste már nem fejlődik, viszont sokat repülnek, ezért energiában gazdag táplálékra van szükségük. Ennek megfelelően édes gyümölcsök nedvét, és a számukra kikevert nektárt szívogatják jellegzetes szájszervükkel. A nektárt az Állatkert szakemberei speciális kolibri tápszer, meleg víz és jóféle magyar akácméz keverékéből állítják elő
***************************************** **
Hétvégi programok az Állatkertben Június 16-án, szombaton a Növények Napja programjai várják a látogatókat. Az egész napos rendezvény keretében több állomásból álló vetélkedőt, a növényvilághoz kötődő kézműves foglalkozást, kreppvirág készítést szerveznek az Állatkert munkatársai. A nap folyamán mindazok a 14 éven aluli gyerekek, akiknek keresztneve virág név is egyben (pl. Virág, Írisz, Ibolya, Viola, Hanga stb.), díjmentesen látogathatják az Állatkertet. Vasárnap, azaz június 17-én afféle „pót-gyermeknap” lesz az Állatkertben. Az egyik élelmiszer-kereskedelmi áruházlánc (Plus Élelmiszer Diszkont Kft.) jóvoltából egész nap színpadi programok, arcfestés, origami, a keleti országok hagyományait felelevenítő kézműves foglalkozások, a Barlangteremben szórakoztató rajzfilmek, a Noé-Arénában pedig játékos programok várják az apróbb és nagyobb látogatókat. Ezen a napon a 14 éven aluli gyerekek díjmentesen, a velük érkező kísérők pedig a gyerekjegy áráért kereshetik fel az Állatkertet.